Az első benyomás

Szerencsés vagyok.

Már két portugál család is befogadott, bár nagyon különböznek minden tekintetben, egy valami viszont közös bennük. Szeretettel, érdeklődéssel és bizalommal fordultak felém. Összehasonlítani nem szeretném őket. Nem is lehet.

Szerencsés vagyok.

Egy olyan családból jövök, ahol érték az egység, ahova bármikor hazamehetek, ahol hangosak az ünnepek, ahol ha megkérdezik hogy vagyok bármit mondhatok, ahol támogatnak bármibe belekezdek.

Ezek a családok tükröt tartanak nekem. Ugyanazon értékrend szerint működnek. Érdekes, hogy még összetételében is hasonlít az enyémhez. Két lány. A nagyobbikban magamat, a kisebbikben pedig tesómat vélem felfedezni. A nagyobbik nyitott a világ felé, szeretne utazni, érdeklődik a különböző kultúrák iránt. A kisebbik jobban érzi magát otthon a saját társaságában.

3 nap Lisszabonban:

Első portugál élményeim egy lisszaboni családhoz kötődik.

Vanie-re a couchsurfing oldalon találtam rá. Első ránézésre nem volt szimpatikus, de mindenképpen ki akartam próbálni a kanapészörföt, úgyhogy felvettem vele a kapcsolatot és megbeszéltük, hogy pár napot ott töltök nála, mielőtt Portóba utaznék.

Lisszabon legszélén lakik - ahogy ők nevezik - a gettó közepén. Egy 2 szobás kis lakásban laknak négyen: anyuka, mama és a két lány. Két kutyájuk van, akiknek pont akkor születtek meg a kiskutyáik, szám szerint 5 kis fekete eb. A "házuk" a fürdőszobaszőnyeg volt, úgyhogy a zuhanyzás nem volt egyszerű. Több idő volt kiterelni a 7 kutyát a fürdőszobából mint lezuhanyozni

Pár perccel az érkezésünk után nagy meglepetésben volt részem. Hirtelen lekapcsolták a villanyt és elkezdték énekelni a Happy Birthday-t (ugyanis aznap volt a szülinapom). Az anyukája sütött nekem muffint amibe egy rózsaszín gyertya volt beleszúrva. Akkor éreztem először, hogy milyen kedvesek és vendégszeretőek a portugálok.

Az anyuka takarítani jár. A nagymama nem kaphat sok nyugdíjat, a lányok pedig hotelekbe járnak dolgozni. Mindig azt ami éppen akad: fűnyírás, mosogatás, medencepucolás, ágyneműhúzás. Ez egy szegény család, gondoltam akkor.

Pár nap múlva rájöttem, hogy milyen gazdagok is ők. Minden este amikor már mindenki hazaért beülnek a nappaliba, kikapcsolják a TV-t és megbeszélik, hogy mi történt aznap. Ez kb. 2-3 órás időtöltés. A lányok nem nyomkodják közben a telefonjukat, nem csinálnak semmi mást, csak figyelnek a másikra. Bár nem értettem, hogy mit mondanak, éreztem, hogy nemcsak meghallgatják egymást hanem meg is hallják, ami nagy különbség.

Ezután elgondolkodtam, hogy vajon hány család figyel ennyire egymásra, ehhez pénzügyileg szegénynek kell lenni vagy jobb módú családokban is működhet.

( A történet folytatását a Húsvét Portugáliában című blogbejegyzésben olvashatjátok. )